– Wax rögtön az ablakokat kezdi feszegetni, hogy legyen menekülési útvonaluk

Van a könyvben egy jelenet, ami felteszi velük az i-re a pontot:Īz öt jómadár megérkezik a vidéki szálláshelyükre. Most, hogy Scadrial világa felépült, betéve ismerjük a vallásait, a teremtését, a mágiáját, ami átszövi, koncentrálhatunk a kalandregény-politikai kémtörténet vonalra, ami UHHH de nagyon jó.īár egyes csavarok nem feltétlenül meglepőek, sőt vannak kiszámítható dolgok is, de a történet lendületes, a karakterek pedig jobbak, mint valaha.

A befejező részben (a legfrissebb hírek szerint ugyanis összesen négy kötet várható) azonban nem kevés szálat kell még Brandonnak elvarrnia. Ez a könyv viszont nem csak a perspektívát tágította meglepő mértékben, de abból is ízelítőt adott, hogy várhatóan milyen lesz a „harmadkor” világa. A könyv közepén zseniális fordulat áll be, amellyel igazán csak egy problémám van: miért kellett erre két és fél könyvet várni? Itt és most csak annyit mondanék: mind a régi trilógia, mind az új sorozat a világnak relatíve csak egy kis részét mutatta be, Scadrialon eddig ugyanis elmaradt a földrajzi felfedezések kora. (Főleg Wayne, akiről ezen a ponton már nyilvánvaló kell legyen, hogy nem teljesen százas.) Az összeesküvések ismét egy kicsivel nagyobbra nőnek, és a szerző mottóját igazolva „mindig van egy újabb titok”. Humora is meglepően jó: Wax és Wayne azon ritka fantasy hőspárosok közé tartoznak, akik nem csak azért poénkodnak, mert az a hasonló kalandregényekben elvárás, hanem saját furcsaságaikat gúnyolják ki. Sanderson ismét a vadnyugatos/nyomozós vonalat viszi tovább a Ködszerzet „second age” sorozatában, ezúttal egy jó adag Indiana Jones fűszerezéssel.

The bands of mourning